My personal site
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

 

 

 

VROSOM :)

Mine

My family
My friends
My favorites
Long time ago
Iromnyaim

 Extras

Szpsgtrkkk

Krm 
Arc 

 

 

A szpsgpols trtnetbl

A Szpsgpols trtnetbl I.

Azt mr mindenki tudja, hogy a szptszerek, festkek s illatostk hasznlatrl mr az kor ta vannak ismereteink. Korok szerint vltozott ennek a divatja, attl fggen, hogy az adott kor eltrte-e vagy sem, hozztartozott-e a trsadalmi elvrshoz. A renesznsz idejn a humanista eszmny is megalkotta a maga idelis szpsgt. Neves asszonyok ksztettk otthonukban a krmjeiket, melyek messze fldn hress s keresett vltak. Itliban a test s a llek arnynak harmnijrl beszltek, melyhez filozfit is trstottak. Elrtk, hogy a tkletes s kvetend szpsg milyen legyen. Eszerint a nyak hossz, vkony s ovlis az arc, felttlenl fekete a szem, a szempilla s a szemldk. Fehrnek kell lennie a kznek, a brnek s a fogaknak, a haj pedig ds szke, a mzhez hasonl szn. Az ajkak, az orca s a krm pedig piros. Nehz dolguk lehetett a dli tpus asszonyoknak, hiszen tudjuk, hogy a termszet msfajta adottsgokkal ldotta meg ket. Brket sajt eljrs alapjn prbltk meg fehrteni, a fekete hajkoront pedig ldozatos munkval kiszkteni. Sfrnybl s citrombl kszlt kenct kentek a hajukra, s brket lepelbe bortva hossz napokig ltek a hzaik teraszn, sttetve a hajukat a nap alatt. Parfmjeik pzsmaillatak voltak. Koruk kurtiznjai mveltk a szpsgkiksztst legmagasabb fokon, melyet utnoztak.



A 17. szzadban lett rletes divat a toronymagas hajviselet, s az els ni fodrszszalon 1635-ben nylt meg Prizsban. Arcukat szublimt, lomfehr s spanyolvrs festkekkel befedve mrgeztk nap mint nap. Diderot szerint gyztt a „fertelmes cinbervrs”. A higinia nem volt a tetpontjn, kellemetlen testszagukat a literszmra magukra locsolt illatostkkal prbltk ellenslyozni. Mg szerencse, hogy tlltk! E tlzsokra reaglva a 19. szzad ni felhagytak az ilyen mrtk festkhasznlattal. Pdereiket finom gyngykbl s gyngyhzbl lltottak el, legltalnosabb alapanyag azonban a bizmut volt. A hangsly a higinira s testpolsra helyezdtt. Divatos keleties nev kozmetikai termkeket reklmoztak, cikkek s knyvek jelentek meg a termszetes szpsg pols tancsaival, vtk veviket az egszsgre rtalmas anyagoktl, gy a sorozatban kszlt krmektl. Ellenlltak a Pond's krmekkel szemben is. Eltrbe helyeztk a hzi ksztmnyeket, pldul tojsfehrje pakolst, br frissessgre vkony, marhahsszelet pakolst, korpafrdt, narancs s jzminvirgos frdt. 1828 ta hasznlhattk a Guerlain j minsg termkeket. 1866-tl a cinkoxidbl kszlt pdert, s a japn rizspor is elterjedt. Ennek ellenre mindig voltak sarlatnok, akik csodt grve, tnkretettk s elcsftottk a megszplni vgy hlgyeket!

Az ipari forradalom fejldse kihatott a vegyszet elmenetelre is. Prizs az elegancia s kifinomult zls fvrosa, amikor az rdekldk a vilgkilltsra rkeznek ide. A nk versengenek a szpsg s luxus dolgban. A korabeli krnikk pedig tele vannak a klncsgek s a botrnyok histriival. jfent rengeteg hzilagos s kockzatos recept cserl gazdt, melynek egyetlen clja a frfiak meghdtsa brmi ron. Gpi eljrsok elnyeirl zengnek a reklmok, melyek lltlag kiegyenestik, lekeskenytik az orrokat, kenccsel bevont gumimaszkok, rnctalantval titatott szalagok. Mindenki fiatalos hamvas brt szeretne, eltntetni minden brhibt. Ez mr nagyon ismers problma szmunkra is. Az alakot is fzbe szortjk, darzsderk, kidombortott keblek s tompor a niessgrt, egyesek a szfogadatlan bordkat sebsz ltal kioperltatjk, vagy thelyeztetik. Megjelennek az els samponok, fztt fekete szappanbl s szdakristlybl, sszettele miatt azonban csnya lerakdsok keletkeznek a fejbrn. Drasztikus hats az olva- s kkuszolajjal kevert lgkszappan is. Hihetetlen, de a 20. szzad elejn, jra tartja magt az a hit, hogy a testi higinia veszlyes az egszsgre! A prizsi akadmia va int a rendszeres tisztlkodstl, mert „megereszkedik az izomzat, megfakul a br, tovbb meddsget okoz s elrontja az ember kedvt”. Szmos vita trgya, hogy meg kell mosni az arcot, vagy nem! Szt is fogadtak az okos lnyok, s elterjedt a „cicamosds”. Amerikban betiltottk a frdkd hasznlatt. Hossz id utn Angliban lesz jra divat

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Link me! :)

People:)
Induls: 2005-04-03
 

Untitled597103.jpg x x x x

    x    x x x x

mg van hely :)


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.